Tegnap ismét mennyei meccs várt ránk a Hungária Körúton. Megint olyan időben, amikor mindennek össze kéne, hogy jöjjön. Ez alatt az értendő, hogy napsütéses, meleg idő volt, a meccs időpontja nem befolyásolta a gyermekünk napközbeni programját, kaptuk az MTK-tól 3000 db vendégjegyet, szóval hazai hangulatot varázsolhattunk, ha akartunk és nem mellesleg egy, a kieső helyen tanyázó csapathoz látogattunk el. Ja és emellett az idegenbeli mérlegünk nekünk volt a legjobb ősszel. Na ilyenkor szokott az lenni, amiről már írtam egy korábbi bejegyzésben is.
De kezdjük csak nyugodtan az elején. Déli alvásból megébred a nagyfiú. Viszonylag korán van még, szóval most kivételesen nem rohanunk. Kellemes tempóban összeszedjük magunkat, nem sietünk sehova, minden valószínűség szerint, (csak ahogy általában is lenni szokott), mi leszünk, akik elsőként érnek a megbeszélt időpontban a találkozóhelyre. Ez most sem történt másképp. Most először úgy döntünk, hogy Alex a lábára cipőt fog kapni és nem harisnyát meg zoknit. Így nekivágunk a nagy útnak, ami két villamosmegállóval van távolabb, mint a mostani hazai pályánk.
És odaérünk a Hidegkúti Stadionhoz. Apa is, Anya is feltankol, ki-ki azt, amihez éppen kedve van. A barátaink is befutnak lassacskán. Erre az időre már a csöppség úgy dönt, hogy neki nem kényelmes annyira a babakocsi, elvégre ő már nem baba … Annyira jó ötlet volt a lábbeli, hogy az valami fantasztikus. Így lerakjuk a földre, had menjen és csinálja a dolgát.
Lassan kezdődik a megmérettetés. A népek szállingóznak befelé, így mi is elindulunk. Viszonylag simán bejutunk, azt leszámítva, hogy a gyermek szállítóeszközét emelni kell, mert hát ugye a kordonok, meg a lépcsők … Azok vannak. És akkor elkezdődik. Az én álláspontom szerint ma kiderül, hogy mit fogunk elérni a bajnokságban. Természetesen a Gedeonéknak nagyon kellene a 3 pont, avval elugranának a kieső helyről.
És a kezdősípszó. Eltelik 20 mp, kapnak egy szabadrúgást, nagyjából 32 méterre a kaputól. És láss csodát, ők tudnak rögzített szituációból gólt szerezni. Ez hideg zuhany. Dibusz, te meg vajon mit néztél?
Na mindegy is, még van 89 perc, idő van bőven, hogy átvegyük a vezetést. Még az első félidőben megtesszük a kezdőlépést efelé, Somalia egyenlít. Megkezdődik a második játékrész. Kiegyenlített a kép, amit láthatunk, de nem történik semmi komolyabb. Egészen addig, amíg Zsülien királyunknak el nem gurul a gyógyszere. Egy teljesen érthetetlen és értelmetlen szabálytalanságért megkapja a második sárga lapját, így korai zuhanyzásra ítéltetett. Szerintem, messziről persze, az ítélet jogos volt, még akkor is, ha Ondó-Szabó vezette a találkozót. De Jenő nem lekullogott a pályáról lehajtott fejjel és útközben kért bocsánatot az edzőjétől, hanem visszasétált és nekiállt lökdösődni, meg kakaskodni. Kedden, a FEB ülésén várható a legalább 3 meccses eltiltása. Hát Julian, így mégsem lesz meg az a szerződéshosszabbítás. Ha a szándékod a maradás, akkor nagyon össze kell kapnod magadat. A létszámunk megfogyatkozott. 10 fővel a 11 ellen. Ez még mindig nem lenne a lehetetlen küldetés, mert az MTK még mindig az utolsó előtti, kiesőhelyen álló csapat. Aztán kaptunk még egy, illetve kettő gólt. Na, mostmár eléggé kilátástalannak tűnik a helyzetünk. És ekkor úgy tűnik megtáltosodott a csapat. Összeszedettek vagyunk, odaszorítjuk őket a kapujuk elé. A mezőnyfölény abszolút érezhető. De sajnos ez csak még egy találatra elég nekünk.
Így lesz vége a meccsnek és múlik el a világ dicsősége. Ismét. 3-2 oda. Hogy vissza is kanyarodjak egy kicsit az elejére, a kérdés adott. Mit fogunk elérni idén? Szerintem semmit. Bajnoki cím, dobogó, nemzetközi kupa … Szép álmok. Erre a szezonra megint megmaradhat a dicsőséges ligakupa győzelem. Hát hurrá. Mondom ezt többek között azért is, mert a következő alkalommal a DVSC-t fogadjuk otthon. A listavezetőt. És eltiltását fogja tölteni többek között Pavlovic, a középső védő, a Győr ellen begyűjtött pirosa miatt, Jenner, a mostani kiállítás végett és Holman is, aki 5. sárga lapos. Szép kilátások.
De ne temessük az egészet azért, mindig azt mondják, hogy a remény hal meg utoljára, és persze félgőzzel és szívvel ezt nem lehet csinálni. Akkor már réges-régen nem járnánk ki, főleg nem a gyerekünkkel. Mi minden meccs előtt elhisszük, hogy a legjobbak vagyunk. Most meg fogjuk mutatni. És ismételten feltüzelve, reményekkel telve várjuk a következő fordulót.
Orrunkat lógatva baktatunk haza. Ahol, hogy semmi se legyen teljes, egy szupernek ígérkező áramszünet vár minket …
