Tegnap ismét mennyei meccs várt ránk a Hungária Körúton. Megint olyan időben, amikor mindennek össze kéne, hogy jöjjön. Ez alatt az értendő, hogy napsütéses, meleg idő volt, a meccs időpontja nem befolyásolta a gyermekünk napközbeni programját, kaptuk az MTK-tól 3000 db vendégjegyet, szóval hazai hangulatot varázsolhattunk, ha akartunk és nem mellesleg egy, a kieső helyen tanyázó csapathoz látogattunk el. Ja és emellett az idegenbeli mérlegünk nekünk volt a legjobb ősszel. Na ilyenkor szokott az lenni, amiről már írtam egy korábbi bejegyzésben is.
De kezdjük csak nyugodtan az elején. Déli alvásból megébred a nagyfiú. Viszonylag korán van még, szóval most kivételesen nem rohanunk. Kellemes tempóban összeszedjük magunkat, nem sietünk sehova, minden valószínűség szerint, (csak ahogy általában is lenni szokott), mi leszünk, akik elsőként érnek a megbeszélt időpontban a találkozóhelyre. Ez most sem történt másképp. Most először úgy döntünk, hogy Alex a lábára cipőt fog kapni és nem harisnyát meg zoknit. Így nekivágunk a nagy útnak, ami két villamosmegállóval van távolabb, mint a mostani hazai pályánk.
És odaérünk a Hidegkúti Stadionhoz. Apa is, Anya is feltankol, ki-ki azt, amihez éppen kedve van. A barátaink is befutnak lassacskán. Erre az időre már a csöppség úgy dönt, hogy neki nem kényelmes annyira a babakocsi, elvégre ő már nem baba … Annyira jó ötlet volt a lábbeli, hogy az valami fantasztikus. Így lerakjuk a földre, had menjen és csinálja a dolgát.
Lassan kezdődik a megmérettetés. A népek szállingóznak befelé, így mi is elindulunk. Viszonylag simán bejutunk, azt leszámítva, hogy a gyermek szállítóeszközét emelni kell, mert hát ugye a kordonok, meg a lépcsők … Azok vannak. És akkor elkezdődik. Az én álláspontom szerint ma kiderül, hogy mit fogunk elérni a bajnokságban. Természetesen a Gedeonéknak nagyon kellene a 3 pont, avval elugranának a kieső helyről.
És a kezdősípszó. Eltelik 20 mp, kapnak egy szabadrúgást, nagyjából 32 méterre a kaputól. És láss csodát, ők tudnak rögzített szituációból gólt szerezni. Ez hideg zuhany. Dibusz, te meg vajon mit néztél?
(Na ne! Máris hátrányba kerültünk?)
Na mindegy is, még van 89 perc, idő van bőven, hogy átvegyük a vezetést. Még az első félidőben megtesszük a kezdőlépést efelé, Somalia egyenlít. Megkezdődik a második játékrész. Kiegyenlített a kép, amit láthatunk, de nem történik semmi komolyabb. Egészen addig, amíg Zsülien királyunknak el nem gurul a gyógyszere. Egy teljesen érthetetlen és értelmetlen szabálytalanságért megkapja a második sárga lapját, így korai zuhanyzásra ítéltetett. Szerintem, messziről persze, az ítélet jogos volt, még akkor is, ha Ondó-Szabó vezette a találkozót. De Jenő nem lekullogott a pályáról lehajtott fejjel és útközben kért bocsánatot az edzőjétől, hanem visszasétált és nekiállt lökdösődni, meg kakaskodni. Kedden, a FEB ülésén várható a legalább 3 meccses eltiltása. Hát Julian, így mégsem lesz meg az a szerződéshosszabbítás. Ha a szándékod a maradás, akkor nagyon össze kell kapnod magadat. A létszámunk megfogyatkozott. 10 fővel a 11 ellen. Ez még mindig nem lenne a lehetetlen küldetés, mert az MTK még mindig az utolsó előtti, kiesőhelyen álló csapat. Aztán kaptunk még egy, illetve kettő gólt. Na, mostmár eléggé kilátástalannak tűnik a helyzetünk. És ekkor úgy tűnik megtáltosodott a csapat. Összeszedettek vagyunk, odaszorítjuk őket a kapujuk elé. A mezőnyfölény abszolút érezhető. De sajnos ez csak még egy találatra elég nekünk.
Így lesz vége a meccsnek és múlik el a világ dicsősége. Ismét. 3-2 oda. Hogy vissza is kanyarodjak egy kicsit az elejére, a kérdés adott. Mit fogunk elérni idén? Szerintem semmit. Bajnoki cím, dobogó, nemzetközi kupa … Szép álmok. Erre a szezonra megint megmaradhat a dicsőséges ligakupa győzelem. Hát hurrá. Mondom ezt többek között azért is, mert a következő alkalommal a DVSC-t fogadjuk otthon. A listavezetőt. És eltiltását fogja tölteni többek között Pavlovic, a középső védő, a Győr ellen begyűjtött pirosa miatt, Jenner, a mostani kiállítás végett és Holman is, aki 5. sárga lapos. Szép kilátások.
De ne temessük az egészet azért, mindig azt mondják, hogy a remény hal meg utoljára, és persze félgőzzel és szívvel ezt nem lehet csinálni. Akkor már réges-régen nem járnánk ki, főleg nem a gyerekünkkel. Mi minden meccs előtt elhisszük, hogy a legjobbak vagyunk. Most meg fogjuk mutatni. És ismételten feltüzelve, reményekkel telve várjuk a következő fordulót.
Orrunkat lógatva baktatunk haza. Ahol, hogy semmi se legyen teljes, egy szupernek ígérkező áramszünet vár minket …
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: