Molnár család és a meccsek

Itt a holt szezon kellős közepe. A csapat Belekben alapoz, felkészül, bohóckodik, ki tudja mit csinál, lényeg a lényeg, hogy semmi érdemleges nem történik. Sem velünk, sem velük.

Ezért azt gondoltam, hogy ha van egy-egy olyan sztorim, amit szívesen megosztanék veletek, és kapcsolódik is a blog címéhez, azt szívesen átadom.

Előre bocsátom, hogy magát a szülést nem fogom leírni, csak az előtte lévő eseményeket. 🙂

Történt egyszer, még a tavalyi szezonban, hogy bejelentették, lebontják a stadiont, hogy építsenek helyette egy újat. Egy sokkal jobbat, egy hiper-szupert, olyat, mint Mainzban. Persze ki hiszi ezt el? Az ember az évek alatt megedződik, és szkeptikusan néz a futóbolondokra, akik ezeket kitalálják. Én is így tettem … De kiderült, hogy most más a helyzet, ugyanis a politika elég mélyrehatóan beleszólt a dolgokba. Kinek tetszik, kinek nem, mindenki mondhatja a magáét …

Tehát az otthonunkat ledózerolják. De épül helyette másik. Aminek a napja el is érkezik. Ígérnek fűt-fát, ahogy egy jó rezsimhez illik, hogy jön ide ilyen BL győztes, olyan Barcelona, ki tudja még kik voltak a kalapban, de végül be kellett érnünk egy jó Kolozsvárral.

2013.03.24. Stadionbúcsúztató.

Ferencvárosi Torna Club- Kolozsvár. Óriási mérkőzésnek nézünk elébe.

Ha jól emlékszem, este 7-re volt meghirdetve a kezdés. Ott voltunk. Hárman, igaz Alex még a pocimban lakott. Ehhez az estéhez az is hozzátartozik, hogy mínusz fokok vannak és süvít a szél. Rettentő hideg. De nem baj, minket ez sem tántoríthat el, végülis az István kórházba megyek majd szülni, szóval bármi történik, akár négykézláb is átmászunk oda.

Várakozás. Nincsenek valami sokan kb 5000 szurkoló. A nézőket eltántorítja az időjárás általában.

De nem történik semmi. Vagy valami mégis. Kijönnek ilyen bábuk. Zöldek, lilák, kékek, pirosak, tudomisén. És bohóckodnak valami labdákkal, meg valami gólyalábazó emberekkel. Kinek kell ez? Bár megmondták már jó régen, az ókori Rómában talán, hogy kenyeret és cirkuszt a népnek, de szerintem nekünk ez most nem hiányzott. És megy az idő. Az emberek éppen kihűlni készülnek. Ki-ki megissza a magáét, Apa is így tesz, ráfogva arra, hogy az alkohol felmelegít. (Ez persze nem igaz, de ezt neki nem kell tudnia. :)) És elérkezik a fél 9. Talán ekkor el is kezdték a meccset a csapatok. Mondanom sem kell, hogy addigra kockára is fagytunk.

Én nézek belőle egy félidőt, de sajnos szégyenszemre nem bírom tovább (mentségemre legyen szólva, hogy kismama vagyok), és kimegyek a szögletbe másodmagammal. Apucit bent hagyom, szegény hagy sirassa el helyettem is a Szentélyünket. Ott felengedek egy kicsit, mire a végén kiderül, hogy összecsapás szinten nem hagytam ki semmit. Játszottunk egy unalmas 0-0-t. Ráadásul, ha emlékezetem nem csal, a Hakola hibázott egy büntetőt.

Utána nagy megbeszélés, hogy ki hogy értékeli a látottakat … Majd elindulunk haza. Későre jár már. Éjszaka van mire megérkezünk a puha, meleg ágyikónkba.

Elérkezik a reggel. Elbúcsúzom Apától, akivel megbeszéljük, hogy igaz, hogy bemegy korán dolgozni, de mivel eléggé felöntött este a garatra és nem is tudta magát kipihenni, hazajön előbb a munkából és pihenünk. Én leülök, magamba tömök valami reggeli szerűt, majd jön a takarítás, mosás, ebéd és jól megérdemelt pihenés, várt váratlan. A kaja össze van készítve, de valamit kint felejtettem a konyhában, hát útnak indulok érte, de ahogy felállok ni-ni, elfolyik a magzatvíz. Úrrá lesz rajtam a pánik, mostmilegyenkithívjamitkellilyenkorcsinálnibasszuska, így felhívom a Gabit, hogy azonnal vágja magát az autóba, és induljon el haza értem. Utána jön a szülésznő, aki megnyugtat, hogy nincs semmi baj, ilyen elő szokott fordulni, zuhanyozzak le, addigra hazaér a férjem és menjünk be a kórházba, majd érkezik ő is. Végül hívom az Édesanyámat, hogy készüljön fel lelkileg, nagymama lesz.

Az utunkat nehezíti, hogy szakad a hó. De megbirkózunk a helyzettel. Érkezés, pakolás, kórházi etikett, bevonulás a szülőszobába, de nem történik semmi, mert fájások nincsenek. Várunk. Apa szívesen lekapcsolná a villanyt, hogy aludjon egyet. 😀 De nem engedem neki.

Majd ilyen-olyan részletek után, 26-án éjszaka 1:58 perckor megérkezik közénk életünk értelme, kisfiúnk Alexander. Ennek a blognak ő adta az ihletet. Lehet, hogy a meccs és a szülés nem függ össze, bár én minden alkalommal összekapcsolva mesélem el a kettőt. Nekem az élmények összefolynak ezekkel kapcsolatban. 🙂

A következő részben (hacsak addig nem megyünk ki valamilyen mérkőzésre) leírom nektek, hogy hogyan kapta a gyermekünk a nevét.

Nos, ma kalandosan indult hétvégénk történetét fogom megosztani veletek, akik olvassátok a blogomat.

A történet úgy kezdődött, hogy Apa a pénteki napra szabadságot vett ki, mégpedig azért, hogy elvigye kis családját egy pihentető zalakarosi wellness-hétvégére. Ebbe, már hét elején tudni lehetett, hogy belecsúszik egy, a szombati napra kiírt edzőmeccs. De a várva várt pihenés ettől persze nem maradhat el … Vagy mégis?

Történt ugyanis, hogy elérkezett a péntek reggel. A pakolást nem akartuk elkapkodni, mert becsekkolni a szállodába csak délután 3-tól lehet úgyis alapon, ejj, ráérünk arra még. Szóval felkelünk, viszonylag későn, nagyjából 10 óra felé, és elkezdjük a cuccolást. Ámde … Anyának és Apának eszébe jut, hogy bassz a kutyának a fáját, de hát holnap edzőmeccs van … Most meg mi legyen? A család fogja a fejét. Jajj, hát van baj rendesen. Mind1, úgy döntünk, hogy most az egyszer nem fogunk engedni a kísértésnek, és úgy fogunk viselkedni, mint egy teljesen normális család, aki örömmel várja a telelést és boldogan indul útnak. (De persze sejteni lehet, hogy ha így lett volna, akkor most nem születne újabb blogbejegyzés sem, szóval lesz még csavar a történetben.)

És a kérdés még mindig adott, akkor most tényleg mit tegyünk? Megfeszülünk, és megyünk. Így döntöttünk. Lehet, hogy rosszul fogjuk magunkat érezni szombaton délután, de volt már ilyen a történelemben. Az eredmény? Apa lógatja az orrát, Anya emiatt kicsit lelkiismeretfurdalásos, és persze ő sem menne annyira szívesen, de ezt nem mutatja, mert ő erős … Ekkor a családfő, mikor az összepakolás elkészült, kimegy, hogy az ajtó elég álljon be az autóval, hogy ne kelljen nagyon sokat cipekedni. És Anya ekkor megtörik … És felhívja a szállodát, mindenféle csúnya, ilyen-olyan gyerekbetegségre hivatkozva, hogy sajnos nem tudnak menni, és nagyon restelli a dolgot, és még az ujjait is törögeti. Persze nem hagyjuk veszni a dolgokat, és szemtelenül megkérdezzük, hogy azért lehetséges-e, hogy jövő hétvégén elmegyünk helyette? Rábólintottak. Indulhat a buli!

Szombat reggel. A felkelés ismét későire sikeredik, ez annyit eredményez, hogy a gyermek futva tízóraizik Apával, amíg Anya összepakol és össze is kapja magát gyorsan. Aztán csere. Apa öltözik, Anyucika gyermeket öltöztet. És készen állunk. Hosszú napunk lesz. Tudjuk előre, hogy az edzőmeccs után közvetlenül, ráadásul nagyjából egy helyen is egy kézi-rangadó következik. Nem beszéltük meg előre, hogy kimegyünk, de persze ezt tudtuk előre mindketten. Egymástól függetlenül.

És akkor megérkeztünk a Népligetbe. Nem metróval, hanem kerülőúton, hátha a bébi tud aludni Apuci hátán. Hát ez nem sikerült … Nem baj, ott vagyunk, megvárjuk a Gabát, meg a Banditát, aki persze nem érkezett meg, csak a helyszínre. Így átsétálunk az edzőkomlexumba. Ott sorállás fogad, Anya őrjöng, és avval fenyegetőzik, hogy megmondja a Kubinak a fészbúkon, hogy a kúúú ez nem lehet igaz, hogy ennek mindig így kell lennie. Ennyit a családbarátságról … De mind1. Bejutunk, ott vagyunk, ahol legalább 1500, nevezzük őket idiótának, jelen volt, velünk együtt.

Az edzés elkezdődik a Soroksár ellen. Az ellenfélről még nem esett szó eddig. Amúgy sem érdemes túl sokra, max annyi a megemlítendő, hogy ott játszik éppen a Lisztes. És pont. A meccsről pedig annyit, hogy Anyu legnagyobb örömére Dibusz a kezdőben. Nem is kapott gólt, főleg nem potyát. Egyébként semmi érdemleges. A végeredmény: 5-1, nekünk.

Séta át a kézire. Nincs messze, nagyjából 283 lépés. Addigra Apa és Baba megvették a jegyet.  Bementünk. Jó hangulat, nagyjából 800 ember. Itt is nyerés várható. Hát ez egy kicsit nehézkesen indult mondjuk, de a végére sikerült. 9-cel. 35-26-ra, asszem. És ezen kívül itt két dolog is történt, ami most helyet fog kapni a blogomban. Az egyik az, hogy amikor Anya tisztába rakja a Babucit a csarnokban, egy asztalon, ő egy hirtelen ötlettől vezérelve azt gondolja, hogy itt az ideje összepisikélni mindent. Nagy nevetés, ez van … A másik a végére maradt. Az öltöztetésnél. Alex nagyra nyitja a száját, egy ásítás végett, amikor is észrevesszük, hogy hohóó, hát van felül egy fogacska is. Azaz van a pici szájban már összesen 3!

És indulunk haza. És fáradtak vagyunk, a két felnőtt, és belátjuk, hogy mi napunknak itt nincsen vége, mert még jön egy fürdetés, vacsora, altatás. Utána mi is álomra hajthatjuk a fejünket.

És a végére marad a kérdés, hogy vajon megérte-e lemondani a wellnesst? A válasz a videóban.

Nagyjából utánajártam egy archívumban, hogy pontosan milyen meccsek is voltak a tavalyi/idei szezonban eddig, amiből kiválogattam azokat, amin az Alexszel együtt voltunk jelen.

2012/13-as szezonban:

2013.04.13. FTC-Siófok 4-2

2013.04.28. FTC-Videoton 0-1

2013.05.05. Paks-FTC 1-3 (első idegenbeli túra)

2013.05.18. FTC-MTK 2-0

2013.05.31. FTC-Kaposvár 2-2

Itt volt vége a 2012/13-as siralmas szezonunknak, amit Détári Lajossal kezdtünk el és Ricardo Monizzal fejeztünk be. A bajnokságot az 5. helyen zártuk 49 ponttal.

2013/14-es szezonban eddig:

2013.08.04. FTC-Videoton 0-2

2013.08.17. FTC-MTK 2-0

2013.08.31. FTC-KTE 1-0

2013.09.14. Pápa-FTC 0-2

2013.09.28. Puskás Akadémia-FTC 3-1

2013.10.06. FTC-Honvéd 1-2

2013.10.20. Kaposvár-FTC 1-1

2013.10.26. FTC-Mezőkövesd 1-1

2013.11.10. FTC-Haladás 0-3

2013.11.30. FTC-PMFC 1-2

Most éppen téli szünet van, bár már lejátszottunk két tavaszi fordulót. Erre is csak az MLSZ-nél van lehetőség … De ettől függetlenül ismét az ötödik helyen dekkolunk 27 ponttal. Ha jól emlékszem, akkor az utolsó fordulót és a MK-ból való kiesést az Újpest ellen már a Máté Csabával (másodedző volt Ricardo mellett) fejeztük be, miután Monizt menesztették a sorozatos rossz eredményekre hivatkozva. Az új edzőnk már megvan Thomas Doll, a német személyében, akivel tegnap kezdődött el a felkészülés. Arról hogy mit várok én, és hogy mi fog megvalósulni valójában lesz még időm írni.

Most befejezném, mégpedig avval, hogy ebben a felsorolásban csak a bajnoki meccsek vannak benne. Ezen kívül voltunk egy-két Magyar Kupán, Ligakupán és edzőmeccsen is, többek között valahol Szlovákiában a Leeds ellen. És azért hajtsunk fejet eme tetemes mennyiség mellett, tudván, hogy a gyermek, akiről szól ez a blog, még nincsen 10 hónapos sem

De szeretjük, nagyon büszkék vagyunk rá, és visszük magunkkal továbbra is, ahova csak lehet!

Nos, rendhagyó módon a leginkább majd fociról szóló blogunkat egy kézilabda mérkőzéssel kezdjük el. Szóval tegnap, holt szezon lévén kilátogattunk az évnyitó női kézire. Természetesen hármasban. Vagyis hát … három és felesben. Kicsit aggódtam, hogy mi lesz majd, mert napközben Alexander viszonylag keveset aludt és emellett a meccs is este hatkor kezdődött el. Ja, és nehezítő körülményként mi, szülők a bkv mellett tettük le a voksunkat. Ez annyit eredményezett, hogy előreláthatólag nem fogunk este 9-nél előbb hazaérni. Ami meg eddigi tapasztalatok alapján a gyermekünknek már alvóidő. De ezt sikerült kiküszöbölnünk avval, hogy a Népligetből gyalog mentünk át a csarnokhoz, amikor is a bébi elaludt. Ez egy jó órás alvás volt, szóval mi már tudtuk, hogy minden rendben is lesz. Nos, tényleg így történt, egy igazi kis tündér kisfiúnk van!

A mérkőzés különösebb izgalmak nélkül lezajlott. Hazai pályán vertük a Békéscsabát 10-zel, 38-28-ra. Ami említésre méltó, ismét Alexszel kapcsolatos dolog, ohgy a fiúnk nagyjából 3 hete megtanult tapsolni. Ez azt eredményezte, hogy amikor tapsikolás volt a nézőtérén, akor ő is aktívan részt vállalt belőle. Hát nem egy cukorfalat?! Meg kell zabálni! És volt negatív élményünk is, bár ennél ne legyen sosem rosszabb, azt mondom, mégpedig az, hogy nagyon meleg volt bent. De azért túl lehetett élni. De legalább tudom, hogy legközelebb készüljek a gyereknek rövid ujjú bodyval is.

A hazaút is zökkenőmentesen zajlott szerencsére. Két busszal meg is érkeztünk nagyjából 9-re, ahogy előre számoltuk. Volt még itthon egy nagy pancsi-pancsi, aztán mindenki nyugovóra tért aludni.

Ez egy családi blog lesz, ami arról fog szólni, hogy mi, a Molnár család milyen őrültségeket csinálunk együtt. Ami köré építkezünk, az természetesen a meccsre járás. De hogy izgalmak is legyenek benne, és ne csak egy egyszerű “ittisésottisvoltamsületlenség” aköré fogunk építkezni, ahol családként vettünk már részt.

Csapjunk is bele a közepébe!

Alexander, a kisfiúnk 2013.03.26-án, egy rendkívül hideg és hóhullásos nap éjszakáján látta meg a napvilágot. Vagyishát pontosabban, hogy igaz is legyen amit írok, ez inkább holdvilág, és több beltéri izzó fénye volt … A család, azaz Apa és Anya nagyon boldog, de persze felüti a kérdés is a fejét, hogy hogyan is lesz ezután?! Mi egy olyan párt alkottunk eddig, akik szerettek a Ferencváros-futball (és néha kézi-, vízilabda, jégkorong) meccsek aktív résztvevői lenni. Hát mit van mit tenni … Apa nem marad otthon a gyermekkel, de meglepő módon Anya sem szeretne kimaradni a “frenetikus atmoszférából”, amit mostanában a foci stadionokban tapasztalni lehet.

Tehát hogy tényleg in medias res legyen a kezdés, Alexander az NBI 2012/13-as szezon 23. fordulójában a Puskás Ferenc Stadionban 2013. április 13-án 6400 más nézővel együtt tiszteletét is teszi. Pontosabban elgurítja őt Édesanyukája és Édesapukája a babakocsiban. Nem mondom, a hőmérséklet nem volt túl kellemes, de azért nem volt egy Békéscsaba MK, még a Détári időből … Ezen a meccsen, és a szezonban végig a vezetőedző Ricardo Moniz, a holland “mágus”. A meccs nem volt amúgy túl izgalmas, de legalább sok góllal ért véget, és pozitív kicsengéssel, mert mi nyertünk, mégpedig 4-2 arányban.

Alex fiúnk nagyon jól viselkedett. Végig aludta az egészet, nem volt egy hangja sem. Nem zavarta a zaj, a hangzavar, ami körülvette. Nagyon-nagyon büszkék voltunk rá, és persze ez azóta is kitart.

Sajnos azóta eltelt egy kis idő, ez a szezonunk nem is záródott valami fényesen. De mivel Anya nem gondolkodott előre, leginkább csak útólag, ezért nem jegyezte fel, hogy a kisfia még melyik meccseken vett részt. De biztosíthatok róla mindenkit, hogy sokkal többön volt kint, mint nagyon sok más ember, aki “Fradistának” vallja magát.

De elérkezett a 2013/14-es szezon téli szünete. És örömmel jelentem, hogy a tavaszi szezont már aktív blogolással fogom tölteni, és ország-világ tudtára adom, hogy a kis családommal együtt merre járunk a nagyvilágban a futball és más sportágak örömeiért!