Hogy is van ez!?
Először is szeretném megköszönni neked, Kubatov Gábor, hogy eljutottunk erre a szintre, hogy a mi saját meccseinket már tévében sem akarom megnézni. Másodsorban ismét te vagy a főszereplő, aki elérte azt, hogy evvel nem csak én vagyok egyedül.
Most mégsem ez lesz a téma, hanem az, hogy végre találtunk egy csapatot, amivel talán tudunk szimpatizálni, azonosulni. A mérkőzései emberi időpontban kerülnek megrendezésre, pontosabban gyerekbarátban. A lelátón vannak ismerőseink, barátaink, akik szintén nem adják a nevüket, sem a tenyerüket a bejutáshoz. És persze a színük zöld és fehér.
Ők az Érd. Megye I-es csapat, akik szombaton a bajnoki címért játszottak. Eme nemes alkalomból, (és persze azért, mert hiányzik a hangulat) kilátogattunk a hazai meccsükre, ahol az Urbán Flórián vezette Vecsés volt az ellenfél. Az összecsapáson elég volt egy döntetlen, hogy a dobogó legmagasabb fokára állhassanak.
A családi kirándulásunk nem indult túl vidáman. Szombat reggel kinéztünk az ablakon és verőfényes napsütés helyett szakadó eső látványa tárult elénk. Kicsit lelógattuk az orrunkat, főleg annak tudatában, hogy az egész hosszú hétvégére ilyet jósoltak. És igen, mi hóban-fagyban is, de nem akkor, amikor gyakorlatilag egy éve nem vettünk részt ilyenben. A gyerekes életnek a csupa öröm és boldogság mellet van egy olyan árnyoldala is, hogy a rossz program retorziót von maga után hiszit és mindenféle egyéb módszer keretében. Ezért szoktatni kell őket. Megint. Újra. Vissza. Oda, ahova születtek, ahol többet voltak már, mint sok-sok “egymeccses”.
Aztán kora délután kisütött a napocska, a déli alvás is jól sikerült, így gondolva egy merészet mégis útra keltünk. A metró-metró-metró-vonat négyes nagyon élvezetes volt és a séta is jól ment. Én mindig meglepődök azon, hogy a fiúk annyira, de annyira rugalmasak, hogy nem is tudom elképzelni, hogy vajon kitől látták, tanulták ezt!? A foci nagyon tetszett nekik, (a színvonalára inkább nem térnék ki). Zökkenőmentesen vették a mellettünk begyújtott fáklyákat, a hangoskodást, a dobot és minden mást is, ami egy normális helyen hozzátartozik a lelátó élethez.
(És részt is vállaltak benne.)
(Igen, jól látjátok, az ott egy “Kubatov takarodj” felirat. A Fradista szekció így érkezett.)
A mérkőzés 2-2-es döntetlennel zárult, ami elég volt az aranyéremhez.
(Ajjajj, srácok, kétmillió!)
Így tértünk haza, a szemünkben örömmel, a szívünkben bánattal.
Ferencváros, várj meg, hazatérünk!
