Most, hogy nem járunk nagyon sehova, elég nehéz életben tartani a blogot. Igyekszem kiírni magamból az érzéseinket, de ez nem megy olyan egyszerűen, ha nem lehet a tárgy a téma …
De bele is csapok a lecsóba, és megosztom veletek, hogy az életünk megváltozott. Nem várjuk a hétvégéket olyan formában, mint eddig. Nem agyalunk már a hét elején arról, hogy mi lesz a fodball csapatunk következő állomása, és hogy hogyan oldjuk meg, hogy eljutunk. Hazai vagy idegenbeli? Gyerekekkel vagy nélkülük? Korai a meccs és a déli alvásunk belecsúszik? Vagy esetleg kései és akkor az estit teszi tönkre? Autóval menjünk vagy vonattal? Ki vezet, ha az autó mellett döntünk? Kit hívjunk magunkkal arra az egy darab üres helyre? És még sorolhatnám, hogy milyen kérdések merülnek fel, ha kicsi gyermekeitek vannak és mégis meccsre akartok járni …
Ehelyett mi van? Megmondom. Puszta érdektelenség … Sajnos. A hét eleji beszélgetésünk így zajlik le:
– Kivel játszunk a hétvégén?
– Nem mindegy? Úgysem megyünk … De engem már tévében sem érdekel …
Eddig jutottunk. Hogy azt a maroknyi embert, aki miatt ilyen a magyar foci még erre a, nevezzük nevén, szarra kijárna, azt is elmarják. Hétről hétre negatív csúcsok dőlnek meg a nézőszámban. A játék nem élvezhetetlen, hanem egyenesen nézhetetlen. De persze nem baj, mert a “mocskos huligánok” már nem járnak be. Helyette jönnek a családok.
Jönnek a családok? Én egyenlőre csak olyanokat ismerek, akik számára ugyanúgy, mint nekünk, ez a mostani állapot felvállalhatatlan. Persze lehet, hogy ez azért van, mert nem szotyizunk és drukkballonozunk a helyszínen hétről hétre, így esélyünk sincs megismerni azokat, akik helyettünk járnak.
Én két dologban bízom. Az egyik az, hogy ezek a vezető fajták, mint a mostaniak elnyerik méltó büntetésüket. A másik pedig az, hogy sokkal hamarabb beadják a kulcsot, mint mi, szurkolók, vagy mint ahogy azt gondolnánk.
De emellett megpróbálunk felkészülni a legrosszabbra is …
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: