Régebben ennek a mostani hétnek az elején majd kiugrottam volna a bőrömből. Minden nap gyűrtem volna a munkát, hogy minél hamarabb haza érhessek, lefeküdjek aludni, hogy gyorsan elteljenek a munkanapok és jöjjön végre a hétvége. A legfontosabb. A derbi, ráadásul idegenben.
A sors furcsa pikantériája folytán én a Megyeri úton nem jártam már több mint 3 éve. Várandós voltam. Aztán kicsi csecsemőm volt. Aztán megint kismama lettem. És végül az ifjabbik trónörökös a 14 éven át tartó átok megtörésének a napján látott napvilágot. Csodaszép nap volt, annak ellenére, hogy nem vehettem rész a mérkőzésen.
Most itt lett volna a lehetőség. Ugyanis folyó hónap 21-én Újpestre látogatott a csapatunk. Normális esetben a jegyárusítás kezdete előtti napon este ki kéne sátrazni a Pénzverde oldalába, hogy másnap én lehessek a sorban a 14. és vendégbelépőhöz jussak.
És aztán ázva-fázva, de én lennék a világ egyik legboldogabb embere.
De sajnos nem. Idén nem ez lett. A 2014/15-ös szezonban elkezdődött valami más. Valami, ami sok 100 (vagy remélhetőleg inkább 1000) ember számára tűrhetetlen. A szurkolók megszűrése, lecserélése. Pontosabban a slepp, a renitens egyének eltakarítása és a kellően fizetőképes néző kereslet megtartása, felkutatása. A rohanó világunkban a második legnagyobb pénzt megmozgató sportnak (az első az amerikai futball) a meggyalázása. Elérkezett Magyarországra a piaci alapokon működő modern foci.
Ehhez persze jobb helyeken minőség is dukál. Nálunk sajnos nem. Illetve van egy szemernyi rész, ahol működik a minőség is, meg a szurkolói kultúra is egyszerre. Ilyen hely például Bosznia. Lásd, ők részt vettek a FIFA által megrendezésre kerülő legnagyobb eseményen, és mégis elférnek a stadionokban a “gusztustalan szurkolók”. Akik miatt rossz a magyar labdarúgás, akik a gazdasági válság okozói, akik nem tudnak kultúráltan viselkedni, akik csak isznak meg hápognak, akik ki merik mondani a saját véleményüket.
Szóval elérkezett a derbi napja. Egy maréknyi Fradista, akik még hisznek a csodában, nagyjából 5-600-an ki is látogattak a Szuszába. A maradék, akik már láttak sokszor varjút azon a bizonyos karón, 2500-3000 fővel képviseltette magát a legmodernebb Grupama Lajos Aréna (http://hircsarda.blog.hu/2014/08/11/a_groupama-csalad_halas_az_ftc-nek) melletti Sas-szobornál, ahova egy tűntetés volt meghirdetve az elnyomás ellen. Majd egy közös óriás kivetítős meccsnézéssel zárult.
Nem is volt kérdés, hogy hova látogatunk ki.
Az csilli-villi börtön melletti téren nagyon jó volt összességében a hangulat. Mellékvágányon, de nem annyira mellékesen kikaptunk 2-1-re. Az egy darab gólunkat egy büntetőből sikerült szereznünk. Az, hogy a Megyeri úton kikapunk soha nem öröm, sőt. De ha valamikor, akkor talán most az egyszer elviselhető. Így látható, hogy a futballcsapatunk nem ér semmit a fanatikusai nélkül és legalább nem lehet a szurkolói nyomással takarózni.
Sajnos a gyermekeink nem tartottak ismételten velünk. Az indoka nagyon egyszerű, nem szerettünk volna a lefújás után egyből hazaindulni. Nekik viszont alvó idejük van, ami szent és sérthetetlen. Általában. 🙂 Így nem is autentikus az egész, mert hát ez a blog tulajdonképpen róluk kéne, hogy szóljon leginkább.
De nem szívesen hagynám veszni. Mint ahogy az eszmét sem, ami még nem is annyira régen a Ferencvárost is körbelengte. Éppen ezért ott volt, van és lesz is a helyünk a Táborral. Annak ellenére, hogy én magam is tenyérlenyomatos vagyok. Tenyérlenyomatos és bérletes. De köszönöm szépen, nem. Ezt nem. Én nem vagyok holmi rongybáb, akit egy száron mozgatnak. Nekem vannak elveim. Sőt, mi több, “mocskos Fradista” létemre érzéseim. Sírom vissza a régi időknek a hangulatát. És ha ők, a társaim, ezt az utat választják, velük tartok én is. Szabad akaratomból. Egy nemes, kicsit önös célért is. Hogy ha a gyermekeim felnőnek, akkor büszkén, kihúzva magukat sétálhassanak végig az utcán, hogy igen, az én szüleim megcsinálták. Ott voltak, azért, hogy mi, a fiatalabb generáció is kaphasson egy olyan környezetet, eszmét, atmoszférát, baráti társaságot, egy életérzést, egy klubot, amiért érdemes együtt a tűzbe menni.
