Ti is láthatjátok, hogy az oldal címe módosult. Eddig Alex és a meccsek volt, amiből nemes egyszerűséggel Molnár család lett. Ha kérdeznétek, hogy miért?! Meg is válaszolom gyorsan. Az indok piszok egyszerű. Már nem csak Alexander nagyfiúnk jár ki velünk, hanem Axel, a kisebbik is, egy jó ideje. És itt az új szezon, amit nem meglepően már négyesben kezdtünk meg.
És akkor csapjunk is bele a lecsóba. Kiírták az új bajnokság kezdetét. Az első hat forduló időpontja van meg, mindegyik vasárnap 16:30-kor. Azért gondolom, mert azt hitte naivan az MLSZ, hogy mi majd 100 kört megyünk az EL-ben, amit az UEFA csütörtökönként rendez. De nem meneteltünk. Jó volt egy pár edzőmeccsnek mielőtt jön a bajnoki megmérettetés.
A csúfos európai kupaporondról való búcsú után Kecskeméten kezdünk. Hát nem egy Rijeka, maradjunk annyiban, mindenesetre én nem jósolok semmi jót, látva az előzményeket, hallva a “türelmet kérünk a szurkolóktól vagy idő kell az összeszokáshoz” kezdetű nótákat … De mint általában, most is családostul vágunk neki a nagy útnak. A hírös város nincsen annyira messze és ráadásul van visszafelé vonat. Ezt a formát választjuk az utazáshoz. Ennek minden előnyével és hátrányával. Pozitívum, hogy Apa tud inni, Anyának nem kell hazafelé vezetni és felidézzük a régi idők hangulatát. Negatívum, hogy időhöz vagyunk kötve, ami a gyermekeinek nem biztos, hogy tetszeni fog, tudatában a déli 3 órás alvásoknak. De mint eddig mindig, most is venni fogjuk az akadályokat. (Csak egyszer nehogy olyan magasra kerüljön a lécünk, hogy mi magunk sem tudjuk megugrani … 🙂 )
Van egy olyan lehetőség, hogy lemegyünk Lajosmizsére, ott átszállás. Ez azért jó, mert igaz, hogy van az utazás összesen vagy 3,5 óra, de a szerelvény viszonylag közel tesz le a stadionhoz. És nem mellesleg nem fog egy rendőr sem vegzálni minket, majd erőltetett menetre fogni, mint ahogy azt a szervezett utasokkal csinálják. Fel a vonatra, le a vonatról, be a buszba, ki a buszból, be a Széktóiba, vagy hogy hívják azt az igazi családbarát szart. Vásárolni, pisilni nem állhatsz meg, mert te vagy a bűnöző … Így megy ez nálunk a 21. századi “Európában”.
Összecsomagolunk és indulunk is egy rövid délelőtti alvás után.
Édesanya megveszi a jegyeket, Édesapa bevásárol kajából, piából. Reméljük elég lesz … Állunk a pályaudvaron és akkor megtörténik, amire Apucika nem, de Anyucika meg annál inkább számított, elered az eső. Mintha dézsából öntenék. Pont akkor, amikor felszállnánk. Hát nincs mit tenni, a gyerekek megkapják az esőrucijukat, mi meg rommá ázunk az alatt a 60 méter alatt, amit megteszünk a peronon. De legalább valami kis fityfasz vonatnak nem nevezhető cucc áll bent, akkora, mint egy komolyabb kombi személyautó. Dupla szárnyú ajtaja van, ami annyit tesz, hogy igaz, hogy hétmérföldes lépteket kell ereszteni, hogy felkerülj szemmagasságba, de legalább a babajárgányt nem kell atomjaira bontani.
És kigördülünk. Megy a légkondi, így elkél a pulóver. És természetesen jó magyar szokás szerint, ahogy elkezdünk zakatolni, elő is kerül a csomagból az étel.
Az utunk során velünk tart a Bandi bácsi és a Sváb is. Előbbi néha eljátszogat a nagyobbik kisfiúval, amíg a kisebbik az igazak álmát alussza.
Így zötykölődünk és kicsivel 16:00 után meg is érkezünk. A mérkőzés 16:30-kor kezd, szóval ki kell lépnünk rendesen, ha idejében be is akarunk érni a TóCsa által őrzött portán. Ezt a fajta beléptetést jellemzi a testüregmotozás, csak hogy élvezd is, minimum 3x. De nem baj, mert Anya magabiztosan berobban, egyenesen a svájci sapkás főnök felé, akinek leesik az álla, hogy egy ekkora babával mit is keresünk mi itt. (Speciel az emberünk már látott engem nagy pocakkal, csecsemővel, kismamaként kisgyerekkel és most két picivel, de hogy köztünk maradjon, addig jó nekünk, amíg nem emlékszik ránk … 😉 ) Visszatérve, a dupla szárnyú kapu kinyílik, és biztosíthatnak róla, hogy a babakocsit nem fogják átvizsgálni. Így mindenféle fennakadás nélkül bent vagyunk a stadionban a kezdő sípszó előtt. Meg is találjuk a helyünket.
Az első játékrészben két dolog történik. Az egyik az, hogy a beengedő brigád felsorakozik mellénk és a teljes első félidő alatt duruzsolnak a fülünkbe, hogy mi mennyire felelőtlen szülők vagyunk, ekkora gyerekkel, mert itt bármi történhet. Összesúgunk, hogy akkor nem is baj, hogy itt állunk, így legalább megóvjuk a szkenner ellen ismét fehérben tüntető táborunkat egy nagyobb adag könnygáztól és egy kisebb fajta veréstől. Már ha értitek, hogy mire gondolok … Emellett, hogy egy kicsit a játékkal is törődjek, megpróbálom követni a pályán történő eseményeket. Semmi, semmi, semmi, góóóóóóól. A szünetben megyünk eggyel, Gera remekbe szabott passzát Böde 10 méterről beemeli a léc alá. A Fradi szurkolók elé.
És akkor jöhet a második felvonás. A Kecskemét letámad és úgy tűnik, hogy vérszemet is kapnak. Az első 15 percet ők uralják és a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Begyötörik valahogyan a lasztit a hálóba. Ekkor egy picit le is ül az összecsapás. Kilátástalan futás az eredmény után. Már kezdtem azt hinni, hogy otthagyunk két pontot, amikor a csapatkapitány Gerzson helyére beáll Beni Lauth. (Valahogy így nevezi a bratyizó edzőbá … ) Ő hoz is hál’istennek új színt a csapatba és megint mi vagyunk mezőnyfölényben. Ennek eredményeképpen rúgunk még kettőt. Pontosabban nem mi, hanem Böde. Végre!
Én személy szerint nagyon örülök, hogy sikerült neki. Szeretem őt, de az elmúlt időszakban nem lógott ki a csapatból, maximum lefelé. Úgy tűnik megtörik az átok. Csak maradjon is így. A végeredmény 3-1 nekünk. Sok idő után először határozottan azt érzem, hogy megérdemeltük. Igen, meg! Mert mi voltunk a jobbak. És mikor is rúgtunk utoljára három gólt bárkinek is? Fene tudja …
Akkor mehetünk haza. Szervezett buszra fel, pályaudvaron le. A rendőrök visszatartják nekünk a menetrend szerinti Budapestre közlekedő IC-t, hogy senki ne maradjon a városban. Mi is úgy teszünk, ahogy mindenki más, ismét beállunk egy kocsmai sorba, hogy feltankoljunk étellel, itallal, mielőtt hazamennénk. Igen ám, de van egy kis bökkenő … Csak mennénk evvel a vonattal, mert a Bandi nincs még ott. Lekéste a szerelvényt, mert mekizni támadt kedve. Szuper, egy óra múlva jön a következő. Akkor avval megyünk.
Bandita is, vonat is megérkezik, felszállunk, beülünk egy kabinba egy fiú és egy lány társaságába. A srác örül, legalább lesz kivel beszélgetnie, a csajszi húzza a száját, mert nem tud elterpeszkedni. És így, nyugodtan, eseménymentesen telik el a kicsivel több, mint egy órás út. Jön a kalauz, beadunk neki egy mesét, hogy nem volt időnk jegyet venni. Jó-jó, akkor kitalál valamit és visszajön később, mert sajnos ő onnan nem adhat tiketet, ahol van működő pénztár. Legközelebb Kőbánya- felső állomáson találkozunk vele, amikor azt mondja, hogy örül, hogy vele utaztunk, és a jegy árát költsük a fiainkra. Ezúton is köszönjük kedves Kalauz Bácsi!
Leszállunk, haza sétálunk, fürdetünk, etetünk, altatunk. Mi is így teszünk, de még előtte megállapítjuk, hogy ismét a mi fiaink voltak a mérkőzés hősei! És most a Böde Dani is …
