Molnár család és a meccsek

Ti is láthatjátok, hogy az oldal címe módosult. Eddig Alex és a meccsek volt, amiből nemes egyszerűséggel Molnár család lett. Ha kérdeznétek, hogy miért?! Meg is válaszolom gyorsan. Az indok piszok egyszerű. Már nem csak Alexander nagyfiúnk jár ki velünk, hanem Axel, a kisebbik is, egy jó ideje. És itt az új szezon, amit nem meglepően már négyesben kezdtünk meg.

És akkor csapjunk is bele a lecsóba. Kiírták az új bajnokság kezdetét. Az első hat forduló időpontja van meg, mindegyik vasárnap 16:30-kor. Azért gondolom, mert azt hitte naivan az MLSZ, hogy mi majd 100 kört megyünk az EL-ben, amit az UEFA csütörtökönként rendez. De nem meneteltünk. Jó volt egy pár edzőmeccsnek mielőtt jön a bajnoki megmérettetés.

A csúfos európai kupaporondról való búcsú után Kecskeméten kezdünk. Hát nem egy Rijeka, maradjunk annyiban, mindenesetre én nem jósolok semmi jót, látva az előzményeket, hallva a “türelmet kérünk a szurkolóktól vagy idő kell az összeszokáshoz” kezdetű nótákat … De mint általában, most is családostul vágunk neki a nagy útnak. A hírös város nincsen annyira messze és ráadásul van visszafelé vonat. Ezt a formát választjuk az utazáshoz. Ennek minden előnyével és hátrányával. Pozitívum, hogy Apa tud inni, Anyának nem kell hazafelé vezetni és felidézzük a régi idők hangulatát. Negatívum, hogy időhöz vagyunk kötve, ami a gyermekeinek nem biztos, hogy tetszeni fog, tudatában a déli 3 órás alvásoknak. De mint eddig mindig, most is venni fogjuk az akadályokat. (Csak egyszer nehogy olyan magasra kerüljön a lécünk, hogy mi magunk sem tudjuk megugrani … 🙂 )

Van egy olyan lehetőség, hogy lemegyünk Lajosmizsére, ott átszállás. Ez azért jó, mert igaz, hogy van az utazás összesen vagy 3,5 óra, de a szerelvény viszonylag közel tesz le a stadionhoz. És nem mellesleg nem fog egy rendőr sem vegzálni minket, majd erőltetett menetre fogni, mint ahogy azt a szervezett utasokkal csinálják. Fel a vonatra, le a vonatról, be a buszba, ki a buszból, be a Széktóiba, vagy hogy hívják azt az igazi családbarát szart. Vásárolni, pisilni nem állhatsz meg, mert te vagy a bűnöző … Így megy ez nálunk a 21. századi “Európában”.

Összecsomagolunk és indulunk is egy rövid délelőtti alvás után.

Édesanya megveszi a jegyeket, Édesapa bevásárol kajából, piából. Reméljük elég lesz … Állunk a pályaudvaron és akkor megtörténik, amire Apucika nem, de Anyucika meg annál inkább számított, elered az eső. Mintha dézsából öntenék. Pont akkor, amikor felszállnánk. Hát nincs mit tenni, a gyerekek megkapják az esőrucijukat, mi meg rommá ázunk az alatt a 60 méter alatt, amit megteszünk a peronon. De legalább valami kis fityfasz vonatnak nem nevezhető cucc áll bent, akkora, mint egy komolyabb kombi személyautó. Dupla szárnyú ajtaja van, ami annyit tesz, hogy igaz, hogy hétmérföldes lépteket kell ereszteni, hogy felkerülj szemmagasságba, de legalább a babajárgányt nem kell atomjaira bontani.

És kigördülünk. Megy a légkondi, így elkél a pulóver. És természetesen jó magyar szokás szerint, ahogy elkezdünk zakatolni, elő is kerül a csomagból az étel.

Az utunk során velünk tart a Bandi bácsi és a Sváb is. Előbbi néha eljátszogat a nagyobbik kisfiúval, amíg a kisebbik az igazak álmát alussza.

Így zötykölődünk és kicsivel 16:00 után meg is érkezünk. A mérkőzés 16:30-kor kezd, szóval ki kell lépnünk rendesen, ha idejében be is akarunk érni a TóCsa által őrzött portán. Ezt a fajta beléptetést jellemzi a testüregmotozás, csak hogy élvezd is, minimum 3x. De nem baj, mert Anya magabiztosan berobban, egyenesen a svájci sapkás főnök felé, akinek leesik az álla, hogy egy ekkora babával mit is keresünk mi itt. (Speciel az emberünk már látott engem nagy pocakkal, csecsemővel, kismamaként kisgyerekkel és most két picivel, de hogy köztünk maradjon, addig jó nekünk, amíg nem emlékszik ránk … 😉 ) Visszatérve, a dupla szárnyú kapu kinyílik, és biztosíthatnak róla, hogy a babakocsit nem fogják átvizsgálni. Így mindenféle fennakadás nélkül bent vagyunk a stadionban a kezdő sípszó előtt. Meg is találjuk a helyünket.

Az első játékrészben két dolog történik. Az egyik az, hogy a beengedő brigád felsorakozik mellénk és a teljes első félidő alatt duruzsolnak a fülünkbe, hogy mi mennyire felelőtlen szülők vagyunk, ekkora gyerekkel, mert itt bármi történhet. Összesúgunk, hogy akkor nem is baj, hogy itt állunk, így legalább megóvjuk a szkenner ellen ismét fehérben tüntető táborunkat egy nagyobb adag könnygáztól és egy kisebb fajta veréstől. Már ha értitek, hogy mire gondolok … Emellett, hogy egy kicsit a játékkal is törődjek, megpróbálom követni a pályán történő eseményeket. Semmi, semmi, semmi, góóóóóóól. A szünetben megyünk eggyel, Gera remekbe szabott passzát Böde 10 méterről beemeli a léc alá. A Fradi szurkolók elé.

És akkor jöhet a második felvonás. A Kecskemét letámad és úgy tűnik, hogy vérszemet is kapnak. Az első 15 percet ők uralják és a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Begyötörik valahogyan a lasztit a hálóba. Ekkor egy picit le is ül az összecsapás. Kilátástalan futás az eredmény után. Már kezdtem azt hinni, hogy otthagyunk két pontot, amikor a csapatkapitány Gerzson helyére beáll Beni Lauth. (Valahogy így nevezi a bratyizó edzőbá … ) Ő hoz is hál’istennek új színt a csapatba és megint mi vagyunk mezőnyfölényben. Ennek eredményeképpen rúgunk még kettőt. Pontosabban nem mi, hanem Böde. Végre!

Én személy szerint nagyon örülök, hogy sikerült neki. Szeretem őt, de az elmúlt időszakban nem lógott ki a csapatból, maximum lefelé. Úgy tűnik megtörik az átok. Csak maradjon is így. A végeredmény 3-1 nekünk. Sok idő után először határozottan azt érzem, hogy megérdemeltük. Igen, meg! Mert mi voltunk a jobbak. És mikor is rúgtunk utoljára három gólt bárkinek is? Fene tudja …

Akkor mehetünk haza. Szervezett buszra fel, pályaudvaron le. A rendőrök visszatartják nekünk a menetrend szerinti Budapestre közlekedő IC-t, hogy senki ne maradjon a városban. Mi is úgy teszünk, ahogy mindenki más, ismét beállunk egy kocsmai sorba, hogy feltankoljunk étellel, itallal, mielőtt hazamennénk. Igen ám, de van egy kis bökkenő … Csak mennénk evvel a vonattal, mert a Bandi nincs még ott. Lekéste a szerelvényt, mert mekizni támadt kedve. Szuper, egy óra múlva jön a következő. Akkor avval megyünk.

Bandita is, vonat is megérkezik, felszállunk, beülünk egy kabinba egy fiú és egy lány társaságába. A srác örül, legalább lesz kivel beszélgetnie, a csajszi húzza a száját, mert nem tud elterpeszkedni. És így, nyugodtan, eseménymentesen telik el a kicsivel több, mint egy órás út. Jön a kalauz, beadunk neki egy mesét, hogy nem volt időnk jegyet venni. Jó-jó, akkor kitalál valamit és visszajön később, mert sajnos ő onnan nem adhat tiketet, ahol van működő pénztár. Legközelebb Kőbánya- felső állomáson találkozunk vele, amikor azt mondja, hogy örül, hogy vele utaztunk, és a jegy árát költsük a fiainkra. Ezúton is köszönjük kedves Kalauz Bácsi!

Leszállunk, haza sétálunk, fürdetünk, etetünk, altatunk. Mi is így teszünk, de még előtte megállapítjuk, hogy ismét a mi fiaink voltak a mérkőzés hősei! És most a Böde Dani is …

Most pótolom, ami eddig elmaradt. Írok a vénaszkennerről és a Debrecen elleni hazai edzőmérkőzésről. In medias res fogom kezdeni a biometrikus beléptetéssel.

Lehet, hogy sok embernél ki fogja verni a biztosítékot az álláspontom, de azért megosztom veletek, hogy mit gondolok erről az egészről, ami mostanában lengi körbe a Ferencvárost.

A tenyerelésről:

Ez a vénaszkenner egy teljesen új keletű beléptetési eszköz, ami arról szól, hogy rátenyerelsz egy ilyen fityfaszra, ami a kézfejedben futó ereknek az egyediségét úgymond lefényképezi. Erről eltárol egy dokumentumot, amit összekapcsol a számítógépes rendszer a neveddel, arcoddal, telefonszámoddal stbstb, és azt is vezeti, hogy van e érvényes belépőd az éppen aktuális összecsapásra.

Ez egy hihetetlenül gusztustalan és mocskos húzás volt szerintem a klub részéről, ahol a klub egyenlő Kubatov Gáborral, sőt mi több, törvénysértő is. Én váltig állítom, hogy ezt az elnök úr egyes egyedül találta ki, hogy mennyire fasza lesz. Összességében amúgy, utánaolvasva ennek a biometrikus beléptetési eszköznek, tulajdonképpen semmit sem tudnak vele kezdeni, mindenesetre akkor is felháborító. Evvel a lépésével tetézte az előzőleges jegyár emelését. 20% volt beígérve, amit nagy jóindulattal sem sikerült betartani.

Ezek voltak a puszta tények, és akkor most jöhet, hogy én mit gondolok erről.

És teljes mértékben egyetértek és támogatom azokat az embereket és csoportokat, akik emiatt az eleve elrendelés miatt válaszlépésként távol maradnak a csapat hazai meccseitől. (Bár, ahogy olvasom, lehet, hogy az idegenbeliektől is, mert sajnos oda is fog kelleni az új szurkolói kártya.) Ezek után majd a stadionon belüli hangulat egyenlő lesz a nullával. De hogy ne legyen ennyire egyszerű az egész, én mégis úgy döntöttem, hogy be fogok menni és meg is csináltattam ezt az új cuccot. Hogy miért is? Az első és legfontosabb dolog az volt, hogy nem szeretnék lemaradni a szeretett klubcsapatomnak a mérkőzéseiről. Másodsorban pedig azt gondolom, hogy arra, hogy az egyes egyének és a szervezett szurkolók ezt a lépést nem teszik meg, Kubatov első emberünk felállva tapsol. Ugyanis a napnál is világosabban látszik az, hogy sajnos neki ránk nincsen semmi szüksége. A “renitenseket” el kell távolítani. Ennek megfelelően emelkedtek az árak, jött be a tenyérszkenner, utazik a futballistáinkkal és intézi a beléptetést a Fradi-secu és stb.

Ennyit erről.

És akkor az edző mérkőzés:

A bajnokságnak vége. De az edzéseket viszonylag hamar el kell kezdeni, mert hogy jönnek az EL megmérettetések. Ennek fényében a csapat nem is kap valami hosszú szünetet. Nagyjából két hét pihenés után teljes erőbedobással vetik bele magukat a munkában. Ki is írják az első, és úgy néz ki, hogy egyetlen sajtónyilvános felkészülési meccset. Az ellenfél nem más, mint a mennyei bajnokságunk aranyérmese, a Debrecen.

A játékosok eddig csak jöttek-mentek. Elment többek között Julian Jenner, Aleksandar Jovanovic, és kirakták a csapatból Leonardót is. Én egyet értek mindegyikkel. Az először említett játékos egy hisztis kurva volt, akinek sűrűn elgurult a gyógyszere. A másodikra nincsen rossz szavam, viszont szerintem nem ide való volt. Az utolsó egyén pedig egy roppantul bomlasztó valaki lehetett, aki többször megengedhette magának, hogy ne jelentkezzen időben játékra. A játéktudásukhoz semmi kétség nem férhetett, viszont ők nálam sem maradhattak volna. Muhamed Besic is el fogja hagyni az egyesületünket. Ő részt vett a VB-n, szóval ő egy nálunk sokkal jobb helyre hivatott. Kívánunk neki nagyon sok sikert és kevés kispadot! Ami aggasztó, hogy egy csomó focista közül, akiket igazoltunk, egy olyan sincs, akinek örülni lehetne. Jött ide Bundesliga csatár, aki egy kiégett, levezető játékos. Egyszeres magyar válogatott, akiért pénz is adtunk, de minek … Nevesincs, kukázott valakik, javarészben védekezők.

És akkor a mérkőzésről. Ott volt az egész család. Két pici gyerekkel. Belépőt kellett váltani, 500Ft-ért, amit csak aznap lehetett megtenni. És nyitva volt 3, azaz három darab pénztár. Nem állítok nagyot, ha azt mondom, hogy volt olyan, akinek a félidő környékére sikerült bejutnia. Ez annyit tesz, hogy nagy volt az érdeklődés, ennek fényében a sor is, az ott dolgozó kislányok pedig végtelenül egyszerűek, lassúak és nyomorékok. Játszottak az új szerzemények is. És körülbelül ennyi, ami említésre méltó velük kapcsolatban. A támadásaink haloványak, mint egy sokadszor 90 fokban mosott mez, aminek már az anyaga is megfoszlott. A védekezésünk elég stabil, de arra nem lehet alapozni, hogy majd valaki bevágja szabadrúgásból, vagy belebotlik egy szögletnél a labdába. Vagy mégis? Dollnak ez a taktikája. Ez a célfutball. Csak ahogy mint Rijekában, itt sem ért célt. Az eredmény ugyanaz, kikaptunk 1-0-ra egy bűntetővel. Persze nem itt kell megverni az ellenfelet, de legalább valami kombinatív összjátékot láttunk volna. De semmi …

És akkor a végére. Mégis van két igazolásunk, aminek lehet örülni. Gera hazatért! Én nagyon-nagyon sok sikert kívánok neki, és nagyon bízom benne, hogy nem az lesz belőle is, ami sok másik elődjéből (pl.: Lisztes Krisztián). És a másik a Pavlovic, aki pedig még egy évre marad kölcsönben a Werdertől és utána opciós jogunk van a megvételére.

Sajnos mostanában a Ferencváros háza táján valami nem stimmel. De reméljük, hogy lesz ez még így se, és kívánunk olyan éveket magunknak, ami valójában megilleti a magyarországi rekordbajnok, nem mellesleg legtöbb szurkolót számláló, legnépszerűbb klubot!

Most következik a rijekai epizód izgalmasabb része. Ott hagytuk abba, hogy a zsebünkben a hazai jegyek, élvezzük a tengerpartot és a napsütést. Illetve én majdnem hőgutát kapok, de mindenki más szuperül érzi magát.

Alexanderünk szerintem nagyon boldog a kiruccanás miatt, ugyanis a kórházban eltöltött 3 nap után most aludt először velünk egy szobában. Axel pedig külön. Okozott ez a felállás némi fejtörést, amikor megérkeztünk, de ismételten, mint ahogy eddig mindig, kellemeset csalódtunk a gyermekeinkben. Rugalmasak, jó kedvűek, imádni valóak és nem mellesleg mindketten átalusszák az éjszakákat. Már csak egy nagy megmérettetés vár rájuk és ugyanúgy ránk is, a mérkőzés. Ami 20:30-kor kezdődik. Alvásidő. Mindkettőnek. Kíváncsian várjuk …

És el is érkezik a napja. Sok 100 ember utazik el Budapestről, illetve az ország más-más pontjáról, hogy a helyszínen buzdítsa győzelembe a csapatot. De mint írtam az első részben, összesen 530 darab belépőt értékesítettek. UEFA, 2014. Az össz befogadóképesség 5%-a a vendégek részére. Ez a minimum, amit adni kell. Meg is kaptuk. És mint írtam, hogy erre később vissza is térek, itt a nagy alkalom. Az hírlik, amit én el is hiszek, sőt, teljesen biztos vagyok benne, hogy az elnökünk, Kubatov Gábor, a mi diktátorunk jobb keze, hadjáratot folytat a szurkolók ellen. A helyi, azaz horvát klub, több egymástól függetlenül a vendég szektorra rákérdező nézőnek azt állította, hogy ők 1060 db jegyet ajánlottak fel, amire az a válasz érkezett a fővárosból, hogy szó sem lehet róla. Többek között azért sem kérdőjelezem meg ennek az állításnak a hitelességét, mert a klub első embere egy dörzsölt politikus, aki nem rest vénaszkennereken törni a fejét. Illetve azért, mert a szomszédos ország klub csapata előzőleg is (pl.: a Stuttgart részére) is megnyitott két teljes szektort a vendégek számára.

De térjünk vissza a mérkőzésre. Hogyan is menjünk be, hogy ne legyen feltűnő, hogy magyarok vagyunk? Induljunk el akkor, amikor kinyitják a kapukat. Két teljes órával a kezdés előtt. Akkor még alig lézengenek emberek arra. Vagyis tévedtem, elég sokan ott vannak, csak éppen nem mennek be, hanem támasztják valamelyik kocsmának a pultját. Be is jutottunk. A Stadion Kantrida egyszerűen gyönyörű. Egy sziklafalba van beleépítve. Imádom! 🙂

Már csak az kell, hogy ha esetleg mi rúgnánk egy gólt, akkor tudjunk higgadt, semmitmondó arcot vágni. Alex egyébként hátizsákként nézte végig az egészet, mint ahogy az a fenti képen is látszik. A Pindúrka pedig autósülésben pihent.

És akkor kezdődjön az összecsapás. A meccsnek nem mi vagyunk az esélyesei. Ez meg is látszik a kezdőcsapaton, ugyanis 4-5-1 a felállás, 7 védekező játékossal, csatár nélkül. Illetve van center a pályán Ugrai személyében, de ez a kisfiú olyan gyenge, mint egy harmatos lepkefing. Tehát értékelhetjük úgy, hogy nincs. Hogy fogunk mi a hálóba találni? Majd szögletből, vagy szabadrúgásból? Másképpen nem is … Eközben jön a hír, hogy sok szurkolótársunkat elvittek a rendőrök, hogy a meccs végéig náluk csücsüljenek. A maradék ácsorgott a szektor és a rendőrök között. Ekkor ismét felajánlották a horvátok, hogy adnak még 300 belépőt, amit megint elutasítottak. Hát, Kubi, nem kedveltetted meg magad az emberekkel. Sőt, egyre mélyebbre süllyedsz.

Egyébként az aréna nem volt tele, de a szombathelyi pályára hajazva a házakból is nézték a mérkőzést.

És én még arra is kíváncsi vagyok, hogy miféle büntetés jár annak a klubnak, amelyik pirózik?! Már ha nálunk nem lehet, illetve mindig megkapjuk érte a magunkét.

!

Visszatérve a meccsre, ha a statisztikát megnézzük, a kapura lövési arány 16-0, nekik, amiből egy büntetőt értékesítettek is. A végeredmény így lett 1-0, nagyjából a 86. percben. Mi semmi említésre méltót nem tettünk, jóformán a félpályán nem léptünk át. Nekem nem tetszik ez a játékstílus. Fel is hangzott a végén, hogy kurva gyenge. Én is szívesen részt vettem volna a skandálásban, ha nem a hazaiak táborát “erősítem”. A lefújást követően náluk elkezdődik az örömünnep. Tűzijáték, dalolás, jó kedv. Mi szépen csendben, halkan kiszivárgunk, visszatérünk a szállásra, és lefekszünk aludni, mert másnap indulunk haza.

Felkelés, csomagolás, indulás. És teljesen zökkenőmentesen itthon vagyunk ismét, ahol egy leégett szomszédház látványa fogad minket.

Az utcánk le van zárva, nem lehet behajtani, csak forgalommal szemben. Még jó, hogy ekkorra tervezte az UEFA a mérkőzésünket, különben minket is kilakoltattak volna otthonról a tűz és a mentés idejére.

A legutóbbi bejegyzés úgy ért véget, hogy tartozom egy szösszenettel a Debrecen elleni összecsapásról és a biometrikus beléptetési rendszerről. Ezt most átugranám, ha lehetséges, így a kronológiai sorrendet felborítva, és folytatnám egy friss élménnyel a sztorit. De ígérem, hogy amint lesz rá időm és lehetőségem, úgy az elmaradt részt is be fogom pótolni.

Tehát az előző bajnokságot a dobogó harmadik fokán állva fejeztük be. Igen karcsú eredmény, de EL selejtezőben való indulásra jogosít. Így a család kivár, hogy hova is fogunk menni “nyaralni”, ugyanis ezek a párharcok már június végén/ július elején elkezdődnek. Reményekkel telve várunk, élőben kísérjük figyelemmel az UEFA-t, ahogy húzzák a golyókat. És meg is van az első ellenfél, egy máltai fél profi csapat. Ez annyit tesz, hogy a tagjai délelőtt 8 órában dolgoznak, utána lemennek edzeni illetve mérkőzésekre járnak. Hát, ennél egyszerűbb dolgunk talán nem is lehetne … Majd rögtön ezután kisorsolják a következő kört is. Ha továbbjutunk a postáson és a villanyszerelőn, akkor jöhet a horvát HNK Rijeka. Ez az együttes sem befoghatatlan, de legalább az Adriai-tenger partján fekszik.

Akkor induljunk! Máltára, vagy Adriára? Végül nem a Földközi-tenger mellett döntöttünk. A családi kiruccanásunkban Sváb is velünk tart. Közeledik az idő. Kaptunk 530 db vendég belépőt, amire később majd bővebben is kitérek. Állítólag csak itthon lehet ezeket megváltani, ezért elhatározzunk, hogy mi is így fogunk cselekedni. És bukó … Délután kettőre elfogyott az összes. Mi legyen Uraim? Akkor vegyük a várost a vállunkra, és induljunk el jegy nélkül. Olyan még úgysem volt, hogy ne lett volna valahogy. Odamegyünk, fürcsizünk a sós vízben, várost nézünk, részt veszünk az Eurépa Liga második körének azon odavágóján, amiben mi is érdekeltek vagyunk.

A gyermekeinknek az útlevelei készen vannak. Gond egy szál se. Összecsomagolunk, pénzt váltunk, bepakolunk, összeszedjük a Gabát és már mehetünk is a tenger felé. Vár ránk a sós levegő, és a lengedező szellő. A határon mindenféle gond nélkül átkelünk. Elfoglaljuk a szállásunkat, ami nincs többre, mint 150 méterre a Kantrida Stadiontól és 350-re a parttól. Cserébe 200-ra volt a tengerszinttől. Eléggé megizmosodott a combunk 3 éjszaka/ 4 nap alatt gondolhatjátok. A kisebbik fiú nem tud még járni, a nagyobbik pedig meredeken felfelé/ lefelé sétálni, így cipelésre ítéltettünk. 150 méter 0-ról 200-ra.

A part kavicsos, és nagyon furcsán megközelíthető. A stadion parkolóján keresztül kell menni. Érdekes, de ettől szép. És akkor vegyük meg a belépőt, mert hát végülis a fő csapásvonalat a meccs adja meg. Odamegyünk egy jól megérdemelt délelőtti pancsizás után/ lefekvés előtt.

Ez a beszélgetés zajlik le angolul:

– Heló, 3 vendég belépőt szeretnénk.

– Sziasztok, nincsen, csak Budapesten lehetett őket megváltani.

(Mit csináljunk, mit csináljunk? Ajjajj … Menjünk be a hazaiba …)

– Akkor 3 jegyet kérünk a rendező csapathoz.

– De ti Mo-ról jöttetek. Most nem Ferencváros szurkolók vagytok?

– Nem. Rijeka.

(Ha kérték volna, hogy mondjunk 2 játékost, szerintem hárman nem tudtunk volna egyet elmondani.)

– Akkor menjetek fel az irodába, regisztrálni kell magatokat. (Ilyen szurkolói kártya szerű valami, ami abból áll, hogy lefénymásolják a személyinket.)

És akkor állunk fent az irodában. Minden csilli-villi, az emberek felhúzott szemöldökkel, kétes arcot vágva néznek ránk, hogy mi a ….. keresünk mi itt? Magyarok? A meccs előtti napon? Belépőt akarnak venni, ráadásul a hazai tribünre? Honnan jöttünk, Budapestről? Akkor nem adnak semmit, felejtsük el egymást … Ja, nem. Kalocsáról, két pici gyerkőccel. Itt nyaralunk, és hallottunk, hogy lesz valami EL, gondoltunk megnézzük mi is. Kérdések, kérdések hátán. Végül belemennek, hogy kiadják a C lelátóra a belépőket. De o-ó. A személyi a háziúrnál van, letétben, mert még nem fizettük ki a szállást. A férjem “felszalad” érte. (Vártunk rá 15 percet.) Odaadjuk, elfogadják, mosolyognak, megvásároljuk a jegyeket. Mi már bent leszünk. Remélhetőleg …

Folytatás következik.

Ismét jelentkezünk az elmaradt régi-új epizóddal. Nem felejtettem el a blog írását, csak sajnos olyan külső tényezők akadályoztak meg benne, mint a számítógép hiánya. Majd mikor ezt a hibaforrást sikerült kiküszöbölni, akkor jött a felismerés, hogy a régi billentyűzetünk nem kompatibilis az új csodagéppel. A klaviatúra beszerzése pedig váratott magára. Nesze neked 21. század. Elavulnak a tárgyak, muszáj újabbnál újabb cuccokat beszerezni … Bár, ez lehet, hogy nem is annyira nagy baj, ha az ember nem akar 40 évesen ciki szülője lenni a 10-15 éves gyermekeinek, aki nem érti, hogy mi is az a 4G például. És aztán az új gép is elromlott …

Elég sok dolog történt velünk a legutolsó bejelentkezésünk óta. Ebből egyenes arányban az következik, hogy sok olyan dolog van, amit szívesen megosztanék veletek. De egyszerre nem adok ki túl hosszú, felesleges munkát a kezemből, így minden valószínűség szerint, mint a filmeknek a “jó” utolsó részei, ez az értekezés is több  részletben fog eljutni hozzátok. És amiről szó lesz: az utolsó forduló eseményei elsőként, a vénaszkenneres beléptetés és a Debrecen elleni edzőmeccs másodikként (amiben az új igazolásokról is lesz említés).

Tehát legutoljára ott fejeztük be, hogy a 29. fordulóban Szombathelyre látogatunk a Haladás otthonába. Itt azért már elég régen nem arattunk győzelmet, de hál’istennek a jég megtört. Erre nem is fecsérelnék több szót, bár érdemelne egy pár sort, de itt csak kettesben voltunk Apával. Nem lenne stílszerű belevenni, ha eddig sem tettük ezt meg.

És akkor jöjjön a várva várt befejezés. A Paks látogatott a Puskás Stadionba. Előzményként azt kell tudni, hogy az utolsó 8 meccsünket megnyertük. Ez lenne zsinórban a kilencedik, amivel a saját kezünkben van a sorsunk. Na ezeket az összecsapásokat tényleg mindig el szoktuk szúrni … De hogy ne szaladjak ennyire előre, a tét nem kisebb, mint a dobogó harmadik foka, azaz EL indulási jog. Nem túl nagy dicsőség a bronz érem egy sokkal szebb korokat is megélt csapat számára, de aki a kicsit nem becsüli, ugyebár … Most megláthatjuk, hogy mentálisan mennyire erős a csapatunk. Ugyanis ezt az Atomvárost szerintem legalább 3 góllal kellene verni, de a legfőbb cél a 3 pont begyűjtése.

És mivel ez az egész annyira régen volt, hogy alig emlékszem belőle valamire, így most csak a legfontosabb dolgokról fogok említést tenni. Az első és legfontosabb, hogy megnyertük a mérkőzést, kezdődhet az örömünnep.

(Apa valahol odalent bohóckodik a tömegben, természetesen az első sorban.)

Emellett természetesen a családunk két legifjabbik tagja is részt vett a boldogságban és az első érmeket szereztük meg, aminek ők is részesei voltak!

(Ki-ki a maga módján mutatja meg, hogy elértük a dobogó legalacsonyabb fokát. Van aki kavicsokat gyűjt, van aki horkol.)

És akkor visszatérve a sorsdöntő összecsapás azon részleteire, amelyek még nem halványultak el teljesen. A Haladás meccs előtt kiderült, hogy a fiatal középső védőnk, Besic, kiutazik a VB-re, ugyanis számít rá a bosnyák kapitány. Szombathelyen még ott volt, a Paks ellen viszont már nem. Valahol Rióban edzegetett. A csapat itt is célfutballt játszott, ami nekem nem annyira tetszik, de legalább úgy tűnik, hogy célravezető. Mondjuk annak ellenére, hogy 9*3 pontot sikerült szereznünk, nem mellesleg zsinórban, nekem valahogy nem sikerült megszeretnem ezt a Dollt. Ja, és ott izgult velünk végig a helyszínen a Heni, a családunk legkedvesebb bébiszittere (egyenlőre az egyetlen is), akinek ezúton is nagyon köszönjük, hogy ennyire érdeklődő, kedves, és alkalomadtán vigyáz a csemetéinkre!

Ezután elmentünk beülni egy tál ételre/ korsó italra együtt, hogy mi is le tudjuk zárni ünnepélyesen a napot.

(A képen Heni Alexanderünkkel és Brigi Axellel.)

Nemsokára folytatás következik …