Mint már ti is tudjátok, a számítógépünk elromlott, így nem sikerült megírnom a beszámolót a mérkőzésről, amin együtt, négyen vettünk részt.
De most igyekszem pótolni a hiányosságot. Többek között azért is, mert nagy meglepetésemre többen is érdeklődtetek a blogom iránt. 🙂
Szóval. Volt nekünk egy mérkőzésünk Mezőkövesden. Ennek már három hete. Ide igazán szerettünk volna eljutni, de sajnos több dolog is közbeszólt. Az első és legfontosabb, ami mellett a többi már elmítésre sem méltó, hogy Alexander, a főszereplő beteg lett. Magas láz, rossz közérzet, vírus … Ennek nem nagyon örültünk. Sőt. Egyátalán nem. Azért sem, mert nagyjából beáraztuk, hogy ha most nem megyünk le, akkor ki tudja mikor legközelebb, ugyanis ez a vidéki, újonc csapat úgy megy az nb 1-ből, ahogy jött. Gyorsan. Észrevétlenül. Tehát ide nem jutottunk le, de legalább nehezítő körülményként egy 4 napos hosszú hétvége következett, szóval gyermekorvos csak ügyeletben volt. És mivel a magas testhőmérséklet nem múlt, így az illetékes doktor úrral/ hölggyel kétszer is találkoztunk … Csodás, szuper, isteni … Akinek van gyermeke, tudja, akinek meg lesz, ő meg meg fogja tudni.
Ez bukó. De legalább nyertünk. Ez volt zsinórban a hatodik. Doll úr, mint ebből kiderült, mostanában hozza az eredményeket. Jöhet a következő. Egy rangadó vár ránk. Itthon, a Diósgyőr ellen. Nehéz meccsnek ígérkezik. De bizakodóak lennénk, ha közben nem robbant volna le a családfőnk is. Óriási. Az apuka és a nagy gyermek beteg. Magas lázzal. Anya ápogatja őket. És emellett egy egy hónapos csecsemőnk is van, ugye. Ő hozzá meg kelni kell. Éjjel, nappal. Amikor kéri. Hát, nem könnyű, az már biztos. Orvosról orvosra járunk. Szedjük a gyógyszereket, antibiotikumokat, probiotikumokat, vitaminokat. És persze annyi pénzt hagyunk a patikákban, hogy ebben a hónapban százalékosan megjelenünk az OEP bevételi listáján …
De lépjünk csak tovább. Diósgyőr. Szombat. Munkanap. Délután kettő óra. Most szívesen írnám, hogy BMLSZ, de én kivételesen örülök. Ha később lett volna, nem tudunk kimenni, mert esténként még nincsen annyira jó időjárás. Viszont koradélután süt a nap. Erőteljesen. Így összeszedjük magunkat, pontosabban hogy hiteles legyek, összeszedem én a családot, és elindulunk. Koppanásra érkezünk, sok idő után először. Mert mi mindig korán megyünk amúgy. Mindenhova …
Megérkezünk. Jönnek a többiek is. Leginkább munkából. Alex nem akar most hátizsákként aludni, így lerakjuk, hogy mást boldogítson. Például a Brigit, akinek ezúton is köszönjük az állandó és nagyon nagy segítséget!
A Brigi a gyűrődést is igen jól viseli. 🙂
És a súlyterhelést is. 🙂
És akiről még eddig nem esett szó, Axel. Természetesen ő is velünk volt, de az ő viselkedése nem volt számottevő. Ez nyugodt alvást jelent.
És akkor a meccsről. Az nem volt valami jó. Mi több, szerintem unalmas volt, bár ehhez az is hozzátartozik, hogy azért két picivel igen nehéz jó megfigyelőnek lenni. De így az idő múlásával már nem is annyira emlékszem a részletekre. Annyi, amit látok, hogy a Thomas taktikája a célfutball. Unalmas, védekezésre építő, egy gólt valahogyan beszenvedős. Összességében szenvedős. Főleg csatár nélkül. Aki azon a poszton szerepel, az sem az. De így is nyertünk. 2-1-re. Ez a hetedik. És mióta a Kabát megmondta, hogy egy góllal jobbak vagyunk, azóta mindenkit eggyel vertünk. Kellenek az ellenségek. 😀
És azóta volt egy MK elődöntő, amin meglepetésre az Újpest és a Diősgyőr jutott a döntőbe. Illetve mi lejátszottuk az utolsó előtti fordulót a Haladás ottonában. De mivel a gépem még mindig nem jó, és most az anyukáméról jelentkeztem be, így nem is nyújtom hosszúra a dolgot. Ezekről majd legközelebb.
És végezetül evvel a képpel búcsúzom tőletek. A Nagyfiú elfáradt Édesapa hátán és a célegyenesben el is aludt. És ha valaki nem vette volna észre, a büszke apuka pólóján a felirat így hangzik: from father to son.
