Ismét egy újabb hét.
De hál’isten, ez a nap már biztosan nem fog esemény nélkül eltelni, ugyanis arra vetemedtünk a kis családommal, hogy a délelőtt folyamán kilátogatunk a Népligeti edzőkomplexum műfüves pályájára. Ott volt a Lipcsei féle mennyei csapatunk felkészülési találkozója az szintén MBIII-ban szereplő BKV-val.
Mint már gondolhatjátok, a zordnak tűnő időjárás nem tántoríthat el minket. Meg a korai kezdés sem, ugyanis a mérkőzés délelőtt 10 órakor kezdődött, ami egy kicsi gyermekkel, aki általában 9- fél 10-ig is alszik, nem túl kellemes időpont. De sebaj, az akadályok azért vannak, hogy az ember megugorja őket. Ebben az esetben egy egész család. Nekünk ez általában szokott is sikerülni, most sem történt másképpen.
Tehát, öltözködés, pakolás, kajakészítés, miegymás, amire ember nem is gondolna, hogy mikre van szükség, ha egy kicsivel több, mint 10 hónapos gyermekkel szeretnél valahova megindulni. Ebben az esetben ez nem is volt annyira nehéz, mert mi is a könnyebbik, autós utat választottuk. Szóval kocsiba vágjuk magunkat és irány a Népliget.
Megérkezünk, felkötjük Apa hátára a kisfiúnkat. Erre a célra végre sikerült csináltatni egy hordozós kabátot Édesapának, ami arra jó, hogy közös kabátba tudjanak bebújni ő és Alex. (Elég praktikus, így egyikőjükre sem kell külön-külön síkabát, overall, stb.) De kanyarodjunk is vissza a érkezéshez. Körbenézünk, hááát, a helyzet eléggé siralmas. Rajtunk kívül 17 nyugger kíváncsi a meccsre. Mondjuk nincs is min csodálkozni, ez a csapat, a fiataljaink annyira sz*rok, hogy az kritikán aluli. Hogy ez az “isteni” edző, avagy az utánpótlásképzés, esetleg a saját hibájuk, hogy nem akarnak fejlődni, mert azt hiszik, hogy nincs hova, azt mindenki döntse el maga … Mindenesetre kilátás arra van, hogy megnézünk egy jó Simitát, Popgeorgievet, Marcinaskót, Ottent vagy Tujipot és mellette meghallgathatjuk a nézőtársainktól, hogy bezzeg a Puskás, meg az Albert, de még a Varga Zoli is … Ez biztosan így is van egyébként!
De hogy ne a múltban éljünk, hanem a jelenben, az edzőmeccs elkezdődik. Nem pislantunk kettőt, és Tujip megszerzi a vezetést. Ezen kívül az első félidőben kapunk is egy gólt, de semmi érdemleges nem történik. Maximum annyi, hogy ténylegesen megbizonyosodhatunk róla, hogy miért is jönnek a külföldi ilyen-olyan játékosok. Eközben a kismanónk elalszik Apuci hátán, amiben úgy néznek ki hátulról, mint egy nagy kitinpáncélos rovar. Imádom őket! 🙂
Következik a második játékrész. Amiben a helyzet változatlan. Egy Erdei nevű srác rúg egy gólt a mi oldalunkon, amivel beállítja a végeredményt. Alexander közben, a lefújás előtt 5 perccel felébred. Szóval séta a kocsihoz, és hazaindulás.
Egy dolog történt egyébként, amit még meg kell említenem. Volt egy hölgy, aki biztosan tudta mi az a les. Ugyanis ő volt a kettes számú asszisztens. 🙂 (Aki nem érti, ne is bánkódjon miatta, mert evvel a gondolattal le is zárom ezt az írást.)
