Az élményeket frissen jó átadni. :)

Nos, ma kalandosan indult hétvégénk történetét fogom megosztani veletek, akik olvassátok a blogomat.

A történet úgy kezdődött, hogy Apa a pénteki napra szabadságot vett ki, mégpedig azért, hogy elvigye kis családját egy pihentető zalakarosi wellness-hétvégére. Ebbe, már hét elején tudni lehetett, hogy belecsúszik egy, a szombati napra kiírt edzőmeccs. De a várva várt pihenés ettől persze nem maradhat el … Vagy mégis?

Történt ugyanis, hogy elérkezett a péntek reggel. A pakolást nem akartuk elkapkodni, mert becsekkolni a szállodába csak délután 3-tól lehet úgyis alapon, ejj, ráérünk arra még. Szóval felkelünk, viszonylag későn, nagyjából 10 óra felé, és elkezdjük a cuccolást. Ámde … Anyának és Apának eszébe jut, hogy bassz a kutyának a fáját, de hát holnap edzőmeccs van … Most meg mi legyen? A család fogja a fejét. Jajj, hát van baj rendesen. Mind1, úgy döntünk, hogy most az egyszer nem fogunk engedni a kísértésnek, és úgy fogunk viselkedni, mint egy teljesen normális család, aki örömmel várja a telelést és boldogan indul útnak. (De persze sejteni lehet, hogy ha így lett volna, akkor most nem születne újabb blogbejegyzés sem, szóval lesz még csavar a történetben.)

És a kérdés még mindig adott, akkor most tényleg mit tegyünk? Megfeszülünk, és megyünk. Így döntöttünk. Lehet, hogy rosszul fogjuk magunkat érezni szombaton délután, de volt már ilyen a történelemben. Az eredmény? Apa lógatja az orrát, Anya emiatt kicsit lelkiismeretfurdalásos, és persze ő sem menne annyira szívesen, de ezt nem mutatja, mert ő erős … Ekkor a családfő, mikor az összepakolás elkészült, kimegy, hogy az ajtó elég álljon be az autóval, hogy ne kelljen nagyon sokat cipekedni. És Anya ekkor megtörik … És felhívja a szállodát, mindenféle csúnya, ilyen-olyan gyerekbetegségre hivatkozva, hogy sajnos nem tudnak menni, és nagyon restelli a dolgot, és még az ujjait is törögeti. Persze nem hagyjuk veszni a dolgokat, és szemtelenül megkérdezzük, hogy azért lehetséges-e, hogy jövő hétvégén elmegyünk helyette? Rábólintottak. Indulhat a buli!

Szombat reggel. A felkelés ismét későire sikeredik, ez annyit eredményez, hogy a gyermek futva tízóraizik Apával, amíg Anya összepakol és össze is kapja magát gyorsan. Aztán csere. Apa öltözik, Anyucika gyermeket öltöztet. És készen állunk. Hosszú napunk lesz. Tudjuk előre, hogy az edzőmeccs után közvetlenül, ráadásul nagyjából egy helyen is egy kézi-rangadó következik. Nem beszéltük meg előre, hogy kimegyünk, de persze ezt tudtuk előre mindketten. Egymástól függetlenül.

És akkor megérkeztünk a Népligetbe. Nem metróval, hanem kerülőúton, hátha a bébi tud aludni Apuci hátán. Hát ez nem sikerült … Nem baj, ott vagyunk, megvárjuk a Gabát, meg a Banditát, aki persze nem érkezett meg, csak a helyszínre. Így átsétálunk az edzőkomlexumba. Ott sorállás fogad, Anya őrjöng, és avval fenyegetőzik, hogy megmondja a Kubinak a fészbúkon, hogy a kúúú ez nem lehet igaz, hogy ennek mindig így kell lennie. Ennyit a családbarátságról … De mind1. Bejutunk, ott vagyunk, ahol legalább 1500, nevezzük őket idiótának, jelen volt, velünk együtt.

Az edzés elkezdődik a Soroksár ellen. Az ellenfélről még nem esett szó eddig. Amúgy sem érdemes túl sokra, max annyi a megemlítendő, hogy ott játszik éppen a Lisztes. És pont. A meccsről pedig annyit, hogy Anyu legnagyobb örömére Dibusz a kezdőben. Nem is kapott gólt, főleg nem potyát. Egyébként semmi érdemleges. A végeredmény: 5-1, nekünk.

Séta át a kézire. Nincs messze, nagyjából 283 lépés. Addigra Apa és Baba megvették a jegyet.  Bementünk. Jó hangulat, nagyjából 800 ember. Itt is nyerés várható. Hát ez egy kicsit nehézkesen indult mondjuk, de a végére sikerült. 9-cel. 35-26-ra, asszem. És ezen kívül itt két dolog is történt, ami most helyet fog kapni a blogomban. Az egyik az, hogy amikor Anya tisztába rakja a Babucit a csarnokban, egy asztalon, ő egy hirtelen ötlettől vezérelve azt gondolja, hogy itt az ideje összepisikélni mindent. Nagy nevetés, ez van … A másik a végére maradt. Az öltöztetésnél. Alex nagyra nyitja a száját, egy ásítás végett, amikor is észrevesszük, hogy hohóó, hát van felül egy fogacska is. Azaz van a pici szájban már összesen 3!

És indulunk haza. És fáradtak vagyunk, a két felnőtt, és belátjuk, hogy mi napunknak itt nincsen vége, mert még jön egy fürdetés, vacsora, altatás. Utána mi is álomra hajthatjuk a fejünket.

És a végére marad a kérdés, hogy vajon megérte-e lemondani a wellnesst? A válasz a videóban.